Sokadszorra has no followers yet. Be the first one to follow.
Nagyon felemás tanév utolsó napjait éljük. Nagyban, vagy nagyobban, a látszat cselekvések és ötletelések ideje. Ami nem terv, s megvalósult - az minden tekintetben negatív. Mert aggályos, s mára az oktatási jogok biztosának ingerküszöbét is elérte, az a gyakorlat, hogy úgy kerülnek át egyházi fenntartásba az iskolák, hogy nem marad választási lehetőség a szülők, diákok számára. Felszámolódtak, eltűntek az oktatáskutatással, innovációval foglalkozó független műhelyek. Kihúzták a szőnyeget a művészetoktatással foglalkozók alól. Tervezhetetlenné, bizonytalanná vált a sajátos nevelésű diákok ellátása. Az ezerszer kárhoztatott Magyar Bálint nevéhez ragadt pedagógus-ellenesség idején sem hangozhatott el, olyan cinikus, ostoba megfogalmazás a tanórán kívüli pedagógus feladatokkal kapcsolatban, mint amit minap, a regnáló oktatási államtitkár nyilatkozott a 32 óra kapcsán. Leálltak, besültek, megrekedtek a megyék által kiírt oktatási célú pályázatok. Teljes a bizonytalanság a fenntartók körében a jövőbeli finanszírozás és feladatellátás kapcsán, ellehetetlenült az érdekegyeztetés, szisztematikusan kerülik a civil szervezetekkel való együttműködést. A koncepciók köszönő viszonyban sincsenek a tényekkel. Jön a nyár, lankad a figyelem, de nem lankad a törvényhozási kedv. Tartok tőle,most érkeznek majd sorra, azok a minden egyeztetést kikerülő önálló képviselői indítványok, amik a következő évtől döntően alakítják az oktatás területét is. Nem elég, bár fontos a vasárnapi demonstráció. Meg kell keresni a kétharmad népét, s nem országgyűlési képviselői, hanem település fenntartói minőségükben megszólítani, tájékoztatni, figyelmeztetni,- ne bólintsanak csukott szemmel...
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/05/vegefele.html
Függő vagyok, tudom, éjjelenként lesem a közoktatással foglalkozó híreket, s egyre ingerültebben hiányolom a pedagógusok részvételét az átalakuló oktatáspolitikai viszonyokról szóló diskurzusokban. Így aztán most örülnöm kellene. Hisz az elmúlt tíz-egy néhány nap történései - azaz a 28 kötelező vagy 80% kötelező jelenlét hírére felébredt "csipkerózsika" álmából a szakma. Most aztán már elég, bőg az eddig néma nyáj. Nem kiabált a decemberi koncepció nyilvánosságra hozásakor. Nem kiabált a rémületes központosítási szándék árnyékában. Nem kiabált a hatévesre tervezett skatulyázás miatt. A szülői háttért szondázó felvételik visszaállítása miatt. A gyerekek lehetséges kizárása miatt. Az egyházi iskolák nyomulása miatt. A gyermekvédelem leépítése okán. Nem szólt az egyen könyv, egyen tanterv miatt. A tankötelezettség leszállítása miatt. Most tiltakozik. Felháborodik. Talán még tüntetni is megy.
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/04/keseru-vigyor.html
KönyvbemutatókrólMagyar Narancs interjúFigyelő Net beharangozó
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/04/ez-itt-reklam-helye.html
Gyereklánynak nincs kedve tanulni. Ötödik óra, odakint süt a nap, a haverok otthon pihennek érvényes orvosi igazolás birtokában. (Ugrásszerűen javult felénk az egészségtudatos magatartás mióta családi pótlék megvonással (igazándiból csak a szociális munkással egyeztetett költéssel) fenyeget az igazolatlan mulasztás. Kik eleddig 150 - 250 óra igazolatlan mulasztást gyűjtögettek tanévenként, most ugyanennyit mulasztanak igazoltan. Soha ennyi neurológiára, bőrgyógyászatra, laborvizsgálatra, stb. beutalt diák nem volt a praxisban. Ülnek rendületlenül az orvosi váróban, s fáj a láb, a fej, a kéz, szaggat a hát, facsar a gyomor. Az orvos mit tehetne mást, beutal. Hisz ki tudja, melyik panasz indokolt, s nem kockáztat.) Elkalandoztam.Lány tehát ül a pad tetején, s bár már szólt a csengő, füléhez szorítja mobilt, s zenét hallgat. Kérem, ne tegye, üljünk le, s rugaszkodjunk neki I. István törvényeinek, mert erről volna szó. Nem válaszol, csak lógáz tovább. Kollégámra pislogok, ki most nálunk segítene, s kérdem jó hangosan, hogy eljusson bizton a hang a zenére figyelőhöz. - Kártyázunk? - Hát persze! Veszem hát paklit, s már keverem is,látványosan, profihoz illőn. Elhallgat az undok ciripelés. - Maguk kártyáznak? - Mit játszanak? - Ultizunk! Osztani kezdek. - De maguknak nem lehet ilyenkor, órán.. - Tényleg? Miért is? - Mert maga, maguk tanárok..óra van. - Hm. Valóban. Akkor csöngetés után, egy parti? - Engem is megtanít majd? - Jó. - bólintok, s mire összesöpröm a lapokat, odatalált a helyére, s előkerült a könyv, füzet is.
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/04/kartya-avagy-egy-megoldott-pedagogiai.html
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/04/szuletesnap-brody.html
Nem tiltakozik, nem kiabál, nem hallatja a hangját. Nem rémíti meg az oktatási államtitkárság koncepcióként tálalt középkori elmélkedése, mert nem is olvasta el. Az oktatáspolitika újabb és újabb tótágasra hajazó ötleteiről nem tud. Ha olyan intézményben dolgozik, hol a vezető is, "a csak az létezik, amit már törvénybe foglaltak" életvitelével óvja mentális egészségét, nem is hall az egymásnak feszülő dogmákról. Szakfolyóiratokat nem olvas, megelégszik a minden intézménybe ingyenesen eljutó tankönyvkiadók által promóciós ajándékként kiküldött - magukat egyébként szakfolyóiratoknak álcázott kiadványokkal. ( Nem árt tudni, ez a fajta igénytelenség sok szűkös év eredménye, mikor szisztematikusan nyírta az oktatáspolitika az oktatási témájú periodikák amúgy sem gazdag mezejét) A tanerő alig néhány változást érzékel a szabadság napjának kinevezett választási forduló után. Újra buktathat alsóban. Fenyegetheti a szülőt a mulasztások okán elvonandó és mások által beosztott családi pótlékkal. Maga szabadságharcát a legatyásodott fenntartójával vívja az étkezési - munkaruha utalvány frontján. Kevésbé szerencsések a megszüntetés-összevonás ellen küzdenek. Hovatovább a történelmi egyházak belátásán (vagy bizalmatlanságán a normatívák utalásával kapcsolatosan) múlik, hogy városnyi diákság gyakorolhassa a világnézeti semlegességet érintő jogait. Ebben a történetben a reformátusok, s legutóbb a tatai ügy kapcsán a katolikusok is több belátásról tettek tanulságot, mint az ősszel választott önkormányzati képviselők. Szakma? Nemzetközi mérések? Folyamatelemzés? Minek. A tankötelezettség ideje ultira hajazó bemondások alatt változik. "Arra tennék..."
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/03/egy-170-ezerbol.html
Amikor mégiscsak működik. Itt mindennap van új információ. S nevetve mondja kollégám, elgépelt egy dolgozat dátumot, s reggel már figyelmeztették is a szülők, mégse küldenék be a gyerekeket vasárnap az ötös szorzótábla számonkérésére. S hétfőn zaklatott megbeszélésről hazafelé tekerve vidáman kurjantanak rám a hatodikosok, a Víz világnapi programról jövet, s reggel, hogy kapcsolom a gépet ezt látom a nyitó oldalon. S most megpróbálunk mást is, bejelentkeztünk a Sulivilágra , mert talán ott is találunk majd társakat, kikkel együtt szőhető a tudásháló. S bár tudnom kellene, mégis figyelmeztetni kellett, nem mind olvasatlan, mi olvasható, mert nem mind ír, s jelez, ki olvasó. Hát most fent.
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/03/egyszer-fent.html
Már elfelejtettük milyen jó nem egyetérteni. Milyen, ha úgy vitatkozunk, hogy nem a vitapartner józan eszét, emberi méltóságát kérdőjelezzük meg, hanem az érveit. Jó nap volt ez a Dunán.A házigazda: Hanczár Gergő az Undergound Kiadó tulajdonosa, ki maga is szerző, két könyvet jegyez a pedagógia határáról Innen nézve és Oktatástechnika . A szervező: Szekszárdi Júlia az OFOE vezetője.A szerzők - kik mindannyian iskolai emberek: Achs Károly Mezőtúrról, Leiner Károly Budapestről, L.Ritók Nóra Berettyóújfaluból. A Telekis diákok, kik Mezőtúrról utaztak, hogy megajándékozzanak bennünket, a hangzó képekkel, mitől élővé válhatnak a sorok. S persze a meghívott kedves vendégek, újságírók, barátok, kollégák.És hogy miért Jó, nem ugyanazt gondolni iskoláról, társadalomról, normákról? Mert lehet azt, mi egyre ritkább - beszélgetni. Nevetni. Érvelni.Nem történt semmi. Csak együtt volt húszegynéhány ember, ki tudni akarta, mit gondol a másik.Ilyen mostanság az ünnep.
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/03/dunan.html
Ígértem, beszámolok az E-Hevesy ketyegéséről, s ami a fontosabb a pedagógus kollégák érdeklődéséről, közreműködéséről. Nos a jó hír, hogy már két olyan kollégám is van, aki nap mint nap frissítgeti, töltögeti az osztálya oldalát. A gyerekek bevonása, ami inkább a felsőben lehetne cél - még nem sikerült. Néhányan (kollégáim közül) jelezték, hogy keresnek és kérnek lehetőséget, hogy megtanulják a legegyszerűbb alkalmazásokat - de sajnos azóta sem találtak meg. A szülők kéréseit, probléma jelzését telefonon adják át, s hiába készítettem el, csak négyen használjuk a közös fiókot. Közben persze zajlanak az események, hirtelenjében összerántott nevelési értekezleten forr az indulat, facebook-oznak a gyerekek tanórán...Hétről hétre halasztódik a moodle beüzemelése - s bennem is egyre több a kétség, minek is....S ami kicsiben itt, kicsit nagyobban másutt. Pezsgőnek tűnő pedagógus portálok alaposabb szemrevételezés után, ugyanezt a mintát mutatják. Az oldalak létrehozói, szerkesztői írnak, üzennek, mutatnak, prezentálnak - s körülöttük - függetlenül a regisztrálók számától -néma csend. Hegyi partizánként - üres völgyek felé kiabálódik néhány hittérítő, kik egymást erősítő üzeneteket fogalmaznak meg. Sikeresnek tűnő képzések nyomán született portálokon több hónapos dátumú az utolsó tevékenység. A világmegváltás elmaradt.
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/03/egy-iskolahonlap-botladozasahoz.html
15 év – utána nincs tankötelezettség – nincs állami kötelezettség – nincs közoktatás. Az államnak és az önkormányzatnak nincs fenntartói kötelezettsége. Fizessen hát a szülő, ki szakmát tanulni, érettségizni szeretné gyermekét. Vagy nem? Akkor ki dönti el, hogy melyik gyermek érdemes rá, hogy tanulását finanszírozzák? Az, aki az újonnan nyitandó, előkészítő vagy nulladik évfolyamon kezd, hát ő már biztos nem. Aki az általánosban bukik, az pláne nem. Híd program? Minek? Kinek?Profil tisztítás felsőfokon. Ha ehhez hozzáadjuk a büntethetőség korai bevezetését, már ki is tettük a problémásokat a rendszerből. Bravó!
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/03/otletelo.html
Ma a Magyarországon nyilvántartott sajátos nevelési igényű gyermekek 62 %-a integrált. Tegnap a pedagógia-online előadásán mutatta dr.Perlusz Andrea a diát, mi ezt a szívderítő adatot illusztrálta. Mi is van mögötte? Például az oktatáspolitika egy nagyon kemény pénzügyi ösztönzője - az SNI gyerekek emelt fejkvótája, mely két szempontból is abba az irányba nyomja a fenntartókat, hogy intézményeiket az integrált oktatás irányába noszogassák. Egyrészt a normatíva összege, másfelől az SNI tanuló 2-3 szorzója. A csökkenő gyermeklétszám és a néhány éve bevezetett csoportlétszám számítások okán, egyszeriben fontossá vált a 2-3 főként adatolható SNI tanuló. Nincs is ezzel baj, hiszen az oktatáspolitika dolga, hogy megfelelő eszközökkel - megfelelő irányba orientálja az intézményeket. A bajt az integráció sokféle értelmezése - és a pedagógus szakmában is jellemző képlékeny értelmezése okozza.Egyfelől a 3H probléma. A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, akik nem értelmi sérültek, nem beszédfogyatékosok, nem gyengén látók, a sor folytatható, de tanításuk, nevelésük bizony embert próbáló feladat. Árnyalja a képet, hogy nem egy esetben ezek a tanulók, a szakértői bizottságok szerint enyhén értelmi fogyatékosként lettek diagnosztizálva - ilyentén belépve a valóban sajátos nevelési igényűek körébe. Másfelől hiába jelezte, jelzi a gyógypedagógusi szakma, hogy a szemléletváltás önmagában kevés, a megfelelő módszertan elsajátítása, és eszközkészlet híján eredménytelen az integrációs folyamat, ez utóbbira már nem jutott forrás. Harmadrészt - ami szerintem a legfontosabb, és a kerekasztalnál Lányi Marietta, többször is hangsúlyozott, hogy minden gyerek más. Minden gyereknek értéke és érdeke az a sajátos mód, ahogy a tanuláshoz és társaihoz közeledik. Az ma már nem tartható és épp ezért téves paradigma, hogy a egységesség -amit sajnos sokan mostanság renddel és fegyelemmel azonosítanak - az iskola alapműködéséhez nélkülözhetetlen. Itt állunk tehát 2011 telének végén, egy melengető adattal, de rengeteg kérdéssel. Hogyan győzzük meg, most még bizonytalan kollégáinkat arról, hogy helyes, hogy az iskolánkba járnak mozgássérült, hallásfogyatékos gyerekek és hogy az osztályokban ott dolgozik az autista és az enyhén értelmi fogyatékos tanuló is? Igaz, vannak nagyon jó tapasztalatok, s az érzékszervi fogyatékosok elfogadása könnyebb, s a megfelelő infrastruktúra kiépítése, a technika fejlődése sokat segített. A mi iskolánkban tanuló, hallás és mozgássérültek integrációja - sikeres. S az az osztálytanító, vagy felsős osztályfőnök, aki már végigkísért négy éven át ilyen diákot, már tudja, a másság érték. Jól kezelve, értékteremtő, közösség erősítő.Az igazán súlyos konfliktusokat az értelmi fogyatékosság és az autizmus okozza. És itt álljunk meg egy szóra. Felvetődött, a kerekasztal társasága is szót ejtett a családi ház szerepéről. Az is elhangzott, lehet eredményeket elérni akkor is, ha a család nem támogató. Én azt hiszem, ez jellemzően nem állja meg a helyét. Látok és láttam komoly defektussal küzdő tanulókat eredményesen fejlődni támogató család mellett, és látok alig diagnosztizálható beszédfogyatékossággal kezelhetetlenné váló diákokat lemorzsolódni, mert a család csak abban és addig partner, hogy ragaszkodjon a normál beiskolázáshoz. Ahogy az iskola, úgy a család felelőssége is az eredményes integráció. Csak egy mondatos reagálást kapott, a közoktatási törvényben megfogalmazott nulladik, előkészítő, kis létszámú csoportok létrehozása. Félek tőle, mondta a kerekasztal moderátora. Ennél egy kicsit többre lenne szükség! A koncepció tarthatatlanságának kommunikálására, a gyógypedagógiai szakemberek egységes tiltakozására, szülői szervezetek megszólalására! Akkor is ha sokan abban bíznak, hogy az ötlet - források hiányában magától is elvérzik. Mert az újonnan támogatni javasolt szegregációs törekvések bizony eljutnak az iskolák falai közé, s mérgezik a klímát.
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/02/integracio-felulnezetbol.html
Van már kolléga, ki elmondta, megmutatta a diákoknak. Szülők, akik felajánlottak otthon porosodó, de még jó számítógépeket, hogy legyen az osztályokban. Néhányan megkértek, segítsek betanulni. S fogunk délutánonként tenni, venni, ismerkedni. Van már két kollégám, ki részt vesz a könyvjelzők gyűjtögetésében, s beillesztésében. S lesz jövő héten a városi újságban is írás, mi hirdeti. S a legfontosabb informatikus kollégám vállalta, hogy még márciusban beélesíthetjük a saját Moodle-t is!
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/02/ketyeg.html
Aki olvassa L. Ritók Nóra blogját: és estleg meghallgatta az előző bejegyzésnél idecitált beszélgetést - talán elgondolkozott már azon, miért nem követik többen az Igazgyöngy útját. Arra a szociális-egészségügyi-gondozói munkára, amit végeznek a művészeti iskola keretein túl, azért van szükség, mert az állam és önkormányzat által fenntartott segítő hálózat nem működik jól. Tevékenységeik jó része, olyan feladat, amire van hálózat, fizetett közalkalmazott vagy elkötelezett civil szervezet.Az iskolákban, óvodákban dolgozó pedagógusok nem értik az integráció és az asszimiláció közti különbséget. Az iskolák - óvodák és a szociális hálózat együttműködése - tragikusan gyenge. Az intézményekbe bekopogtató segítő pedig azt tapasztalja - legyen az iskolapszichológus, családgondozó vagy védőnő - a pedagógusok hárítják az együttműködést, egyszerűen csak azt akarják, hogy a rendetlen (hoffmanni értelmezésben: etyke, szegény, elvált szülők porontya, sérült, deviáns stb.) nebuló legyen olyan, mint a többi.Azaz a többiről alkotott -sehol sem igaz idealizált kép, a szófogadó, pedagógus tekintélyét percig nem megkérdőjelező, az iskolára, mint a tudás egyetlen igaz várára tekintő csodalény. Eddig nem működött a méltányosság a közoktatás falai között - mert nem integráltunk, hanem asszimilálni próbáltunk.Most azért nem fog, mert szegregálni fogunk. Ha hagyjuk..
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/02/ami-nem-pedagogia.html
Persze tudtuk, tudtam, hogy előbújik majd, s talán azt is, nem kerülhető. Mégis, mégis, azt reméltem, nem most és nem így. Ennyire leplezetlenül, teljes vértezetben. A hogyan tartsuk meg diákjainkat, ki egyre gyorsuló spirálban mennek. Várja őket a „kisgimnázium” s az egyház ölelő karja, s löki őket a cigány tanítványaink emelkedő aránya. S hét év IPR után – s előtte másik öt, mikor már aggodalmasan figyeltek rá a beiskolázásnál, hogy ne legyen válogatott társaság, - ebben látja a kitörést egy vagy az egy elmondása szerint több kollégám is. Legyen egy osztály, a három közül, ki más, ki nem szenvedi a kisfelmenő begyepesedett rendjét, hol tanítsunk majd elsőtől idegen nyelvet is. Mert ideje, hogy végre a tehetséget gondozzuk, s ne csak azt lökdössük, ki úgyse akar. Apró kanyar a történetben, hogy miről dönteni készültünk, fontos és régóta gennyes tüske, hisz itt megmaradt a kistanítós rendszer, s második után új tanító viszi tovább az osztályokat. S szeretnénk sokan, hogy ne legyen ez már így, s sokan, hogy de maradjon a rend. S persze voltak érvek pro és kontra, s csak akkor lett kicsit más, és csönd, mikor elhangzott, az ébredjetek már fel, ez a világ már más. Kísérteties volt, ugyanaz a számító, hideg logika, mint augusztusban, mikor a szöveges értékelést hajítottuk szemétre. Ha a világ kerek volna, s ha a rigó szépen szólna – de itt és most menni kell, menni az árral, kiszolgálni azt, mi nem más, mint ostoba populizmus, de hát ezt mondja Hoffmann, s ezt érti fenntartó. Máshol akartam lenni, ott hol osztályfőnökről, s feladatról beszélnek értőn, de nem akartam, nem szólni itt, itthon. Hisz a kis meg nagy felmenő vitája is a tananyag mélységes ismeretéről és ezerszer begyakorolt rutinjáról szól, s nem gyerekről, ki itt nő, s változik kezünk között.
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/01/elobujt.html
5. melléklet a 2010. évi államháztartási…. törvényhezFelhatalmazást kap az egyenlő bánásmód biztosításáért és társadalmi felzárkózásért felelősminiszter, hogy az a) és b) pontokban meghatározott támogatások esetében azesélyegyenlőséget szolgáló intézkedések és az integrációs rendszerben részt vevőintézményekben dolgozó pedagógusok támogatásáról szóló 5/2010. (I. 29.) OKM rendelet 7-18. §-ai alapján a 2010. évben támogatásban részesülő fenntartók részére a 2010/2011-esnevelési év, tanév feladatainak ellátásához szükséges kiegészítő támogatások folyósításánakeljárási rendjét 2011. január 15-éig rendeletben állapítsa meg.11. Esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatásoka) Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatásaElőirányzat: 3 750,0 millió forint/évIgényelhetik a helyi önkormányzatok az általuk fenntartott közoktatási intézményekben agyermekek, tanulók esélyegyenlőségét szolgáló foglalkozásokhoz, ellátásokhoz a nevelésioktatásiintézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet (a továbbiakban:MKM rendelet) 39/D. §-ában, a 39/E. §-ában meghatározott követelmények és az oktatásértfelelős miniszter által kiadott program szerinti képesség-kibontakoztató, integrációsfelkészítéshez, óvodai fejlesztő programhoz.b) Az integrációs rendszerben részt vevő intézményekben dolgozó pedagógusok anyagitámogatásaElőirányzat: 3 420,0 millió forint/évIgényelhetik a helyi önkormányzatok az általuk fenntartott közoktatási intézményekben –az engedélyezett intézményi létszámon belül – foglalkoztatott azon közalkalmazottak után,akik a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatásiintézményekben tárgyú 138/1992. (X. 8.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint ahalmozottan hátrányos helyzetű gyermekek óvodai nevelésében, iskolai nevelésében ésoktatásában vesznek részt.
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/01/ki-latta-jogszabalykereso.html
Elkezdődött. Beélesítettem a lapot E-Hevesy és elmondtam kollégáimnak, miért és miről szólhat. (foglyul estek a félévi értekezleten..) Próbáltam "vágyat" ébreszteni. Hogy milyen eredménnyel, nos az majd kiderül. De most, szeretném megköszönni a Hartyányi Máriának és munkatársainak a tanfolyamon és azon túl is nyújtott segítő támogatását, és a kurzus minden tagjának az együttműködését és külön Matúz Éva bátorítását és javaslatait. Persze tudom, ez nem tanulási keretrendszer és nem is tartalomkezelés. Egy gyűjtemény, amit ha akarunk használni, bővíteni - lehet. Nagyon szeretném, ha kerekedne valami...
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/01/start.html
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/01/folytatas-januar-27.html
Etnicitás – eltérő anyanyelv – valami más nyelv? (és persze szociális státusz)Néhány – személyes tapasztalat a terepről illetve kutatásokkal alátámasztott helyzetjelentés, mi a megoldások felé vezethet.Pályám legelején találkoztam, a csak évtizedekkel később fénybe került jelenséggel – az enyhe értelmi fogyatékosokat nevelő – elsősorban normál általános iskolákban működő tagozatokon kiugróan magas a roma tanulók aránya. Gyorsan elmentem romológiát tanulni, kicsit segített, de még mindig nem úgy működött a dolog, ahogy szerettem volna. Néhány évvel később fejlesztő pedagógusnak álltam, s nagyon gyorsan szembesültem azzal, hogy a fejlesztésre utalt gyerekek között megint csak túlreprezentáltak a romák. Pontosabban a telepi romák. Nem nagy dicsőség erre rádöbbenni, hisz mások régóta tudták, az iskolaút belépője az első osztály, kegyetlen szelekcióval választja ketté az iskolanyelvet értők és az itt használt nyelvet kódolni képtelen népességet. A legnagyobb gondot a nyelvi korlátok jelentették. Nem azért, mintha az anyanyelv még lovári, vagy beás nyelv lett volna. Előfordult ugyan, de nem ez volt jellemző. Inkább az, hogy az otthon használt nyelv, egyfajta lecsupaszított magyar volt, rendkívül korlátozott szókinccsel, bizonytalan nyelvtani eszköztárral. A szűkebb közösség által alig használt fogalomkörök, pedig teljesen hiányoztak. Így például az idő fogalma. A beiskolázási vizsgálatokon hangsúlyos szerepet kap, (ma is) az idő fogalomköre. Ezek a gyerekek azonban alig tudták megkülönböztetni a mát a tegnaptól, nem ismerték, mert soha nem használták a napok vagy évszakok nevét. Másfél évtizeddel később, ugyanezzel a problémával szembesültem, egy pest megyei általános iskolában. Igaz, ma már nem kerülnek eltérő tantervű osztályba a telepi gyerekek, de az olvasás-írás elsajátításának legfőbb akadálya, ma is a korlátozott nyelvi kód. Az anyanyelvi képzés minősége meghatározza a többi műveltségi terület elsajátítását. A tanulói kulcskompetenciák - gondolkodás, megismerés, a személyes értékek tudatosítása - eszköztelenek olvasás nélkül. Az olvasási nehézség kialakulása legtöbbször a nyelvi kultúra másságából, a jelrendszer tanulásának idején még az "iskolanyelv" elégtelen értelmezéséből eredeztethető. A szavak tanulása, az anyanyelv elsajátítása, sajnos igen korán befejeződik. Anyanyelvünk szavainak több mint kilencven százalékát, hat évesen már ismerjük, ennek töredékét használjuk, de mindet értjük – képzetünk van róla. Erre a tudásra támaszkodik az iskola. Mi történik akkor, ha sérül a bemeneti csatorna és nagyságrendileg kevesebb információ, tárolódik el? A nagyothalló gyermek számára az iskolai évek döntő többsége szavak és kifejezések tanulásával telik el. A korlátozott nyelvi kóddal érkező gyermeknek, azonban nem tanítunk szavakat. Helyette sértődötten állapítjuk meg, hogy nem lehet neki mesélni, mert nem figyel. Mit teszünk azokért a diákokért, akiknek az aktív és passzív szókincse is szűkebb az átlagosnál, akiknek gondjaik támadtak az olvasás alapjainak elsajátításával, akik azért nem tudják érzéseiket, gondolataikat megfogalmazni, mert nincs rá elég szavuk? Még ma is nagyon keveset. Az pedig, hogy Magyarország szerte, nő a gettósodó települések, kistérségek száma, tovább mélyíti, erősíti a nyelvi bezárkózást. Ezért is bődületes hiba, a rugalmas beiskolázás, egyébként létező torzító hatásainak korrekt vizsgálata és az eredményesség keresése helyett ,újabb gettókat teremteni, ezúttal fejlesztő-előkészítő évfolyamnak titulálva. Az előző ciklusban létrehozott kistérségi, mikrotérségi társulások vakvágányairól legközelebb. Radó-Oktatási egyenlőtlenségek elemzésének kereteirőlNahalka István: EsélyegyenlőtlenségVarga-Derdák: Az iskola nyelvezete -idegen nyelvBenedekné F.H. : Olvasóka -multimédiás tananyagBecker András: Majdnem teljes foglalkoztatottság
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/01/ha-dadog-az-iskolanyelv.html
Gyűlnek a KT a tervezőasztalon vélemények, javaslatok. Mindenki a saját nótáját fújja – erre van szép tudományos kifejezés is, de azt meghagyom másoknak – számomra döbbenet, hogy a személyesen jegyzett észrevételekben, mennyire leplezetlenül csúcsosodik ki az itt és most önérdeke, s hogy bizony mennyire ráerősít azokra a klisékre, amit az államtitkár is folyvást emleget. Veszélyes víz. „Ezért tartom rémálomnak azt az oktatáspolitikát, ami hazavágja az iskolaszervezetet, miközben ajnározza a pedagógusokat és a teljes közpolitikai píárját a pedagógus panaszkultúra toposzaira építi.” (Radó) S valóban: Hoffmann Rózsa igéiGondoltam, majd én megkeresem azokat a fórumokat, ahol kollégáim felháborodva tiltakoznak, okos megjegyzéseikkel széttépik ezt a poros pókhálót. Hát…Lássuk sorjában: Suliháló-ped.fórumSok hír, két falusi hozzászólás. (amivel egyébként egyetértek) Még egy téma – Igaz történetek, jó hogy van, de ki írja, régi ismerős, egyike azoknak kit sokhelyütt olvashatunk. Magyartanárok Fórumban két admin üzenet és kész. Szép nagy felület a tudásmegosztásnak – hiába.Fejlesztő-Gyógypedagógus Működő, jól kezelt portál, sok-sok törvényértelmezési kérdéssel – de szigorúan csak egy-egy rész-személy problémára kihegyezve. Itt nagyon szerettem volna valamiféle értékelést látni a törvényjavaslatról, hiszen az SNI kérdést gyökeresen értelmezi át az új koncepció. (bocs, vitairat) Hiába.MAPE Magyar Pedagógusok Egyesülete - legfrissebb hír: 2010. április.Mentor Ennek az oldalnak az az érdekessége, hogy még hírként sem jegyzi a közoktatási vitairatot.FÜPI A Füpi sem tesz többet, mint lehozza a Figyelő híreit. Szakértői kommentár sehol.Tanítók klubja S rajta a RAABE reklámja: Egy meghívó a Közoktatási intézményvezetők akadémiájára. (csak 16 900 Ft + áfa/fő) és végre néhány név, a koncepció gazdák közül:Pedagógus életpálya modell – Dr. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár, NEFMI Milyen kulcs elemei vannak a készülő NAT-nak? – Dr. Kaposi József megbízott főigazgató, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Az érettségi vizsgarendszer változásai – Dr. Horváth Zsuzsanna tudományos főmunkatárs, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Költségvetés és a kapcsolódó jogszabályváltozások – Dr. Gera Tibor jogász, közoktatási szakértő Keresgéltem még, de sokadszorra is – kopár a táj. A már a fenti linksorban jelzett helyeken túl – de elsősorban a OFOE és TTE helyein kívül, mintha nem pezsegne a szakma. Lehet, nekik van igazuk – kár erre az ötletbörzére időt vesztegetni.
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/01/normal-0-21-false-false-false.html
Szerettem volna vadonatúj alkalmazásokkal teletűzdelt beszámolót készíteni, de most döbbentem rá, hogy itt a tanfolyam vége, s még annyi mindent kellene…Így aztán a már elkészült bemutatók mentén írom le, amit a témáról gondolok. A WEB2 világa valóban lenyűgöző lehetőségeket kínál a kicsit porosnak tetsző iskolában. S ha elfogadjuk azt az egyébként vitatott tételt, hogy iskolára bizony szükség van, akkor pedagógus szerepben kutya kötelességünk beköltözni ebbe a világba. Egyre kevésbé tudjuk, mire készítsük fel a gyerekeket, inkább csak vízióink vannak arról a nem túl távoli korról, ami 30 -50 év múlva köszönt ránk, s ez alapjában kérdőjelezi meg a „mire készítsük fel a kölköt” kánonját. Mégis van néhány alapkő, amire biztosan szükségük lesz:* Önálló tanulási képesség * Közösségi munkaSokféle területen lehetne és lehet is a megismert – s remélem az ezután megismerhető alkalmazásokat használni – ebből, most egy olyan területet emelnék ki, amiről a konnektivista pedagógiai kurzus első témája szólt. Tehetség - Nahalka István felvezetésében A tehetséggondozás első osztályú terepe lehet az internet. Érdeklődési területek szerint alakíthatunk ki csoportokat és adhatunk feladatokat. (Vagy készíthetünk magunk ilyen típusú bemutatókat. ) A csoportokkal pedig az iskolai találkákon túl működhet a web2 kapcsolatépítés is.Nekem nagyon megtetszett a Mahara – mert segítségével olyan anyagokat, eszközöket tehetünk elérhetővé diákjaink és kollégáink számára is, amelyek eddig csak egy-egy otthoni gépen porosodtak.E-portfólióA dipity segítségével bármely tevékenység vagy eseménysor jól bemutatható, követhető és gazdagon illusztrálható. Egy jól elkészített időszalag – például történelemből az egyes eseményekhez kötődve a multimédiás eszközök teljes tárházát felsorakoztatva vezetheti a diákok végig a pedagógus által kijelölt ösvényen – de ha úgy akarjuk bevonva őt, saját értelmezésekkel, kiegészítésekkel is gazdagíthatja a témát. S persze alkalmas arra is, hogy napról-napra bemutassa egy iskolai projekt haladását: Öko - HevesyA gondolattérkép régi kedves eszközünk a papíralapú iskolában is, itt azért lehet különösen értékes, mert csoportokkal, osztályokkal együtt készítve, akár több napon –héten át, bizony olyan tartalmakkal gazdagodhat, amely nem jöhetett volna létre egy-egy dupla tanórás közös munkálkodás nyomán. S ha csak egy emberesre is szabjuk a feladatot, bizony az is tükör lehet: Ez vagyok énS ha az alkalmazásokat el is sajátítja egy-egy pedagógus, semmit nem ér, ha csak saját batyuját tölti velük. Így aztán kicsit átgondolva, arra is rájöttem, hogy nem a csillogó bemutató a lényeg a kollégáim meggyőzéséhez, s nem is az, hogy most hadrendben áll vagy sem, a teljes informatikai háttér a suliban. Persze hogy nem. De nem is ez a fontos, hanem az érdeklődés felkeltése. Saint-Exupery fogalmazásában: „Ha hajót akarsz építeni, ne azért hívd össze az embereket, hogy fát vágjanak, szerszámokat készítsenek, hanem ültesd el bennük a távoli végtelen iránti vágyakozást.”Azon leszek, hogy kollégáim, diákjaim olyan kíváncsisággal és örömmel merüljenek bele, ebbe a világba, mint jómagam.
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/01/web2-pedagogiaban-szegyenlos-uzenet.html
Tanárközösség a webkettőnView more presentations from Prompt-G Education.
http://hamisciprus.blogspot.com/2011/01/ez-is-egy-ut.html
Autós hasonlatokkal értelmeztük tegnap a KT koncepciót, s mire hazaértem, már megjelent a hír „December 16-án nyitóértekezletet tartottunk, ahol a Nemzeti alaptanterv bizottságába felkért szakemberekkel értelmeztük az előttünk álló feladatot. A jövő félévben szeretnénk kiállni a nyilvánosság elé az új NAT tervezetével” – mondta lapunknak Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár. Mint fogalmazott, a tárca nem tudja elfogadni, hogy a jelenlegi alaptanterv nem ír elő semmilyen minimumkövetelményeket, ezért van szükség az újragondolására.”Ezúttal nem az autó, hanem a kötött pályás metró jutott eszembe. Akarok-e olyan iskolát, hova kötelezően, kötött időben (1. rugalmas beiskolázás megszüntetése) beterelik a kölköket, s minden állomás előre kialakítva, berendezve, menetidők percre kimérve, célállomás kijelölve.( 2. Új NAT, betűre kijelölt minimum követelmény, kötelező tanterv, maximum 10% önállóan kijelölhető keret) A mit tanítunk szigorúan leszabályozva, taneszköz kötelezően kijelölve. Egyéni haladásra, differenciálásra nincs szükség, hiszen a másként haladókat, már a beiskolázásnál megállítják a kapunál – ők a szerelőaknákban botladoznak utánunk. Az egyháziak, elit csoportok le sem jönnek a metróalagútba, taxin suhannak választott utakon.( 3. Központi bérfinanszírozás, központi minőség-ellenőrzés a tanárokat és az intézményeket illetően.) Még néhány, később rendelettel meghozott szabály, és 2012. év, november ötödikén, minden magyar ötödikes, az ötödik órán a nemzeti tankönyv 55. oldalán ugyanazt a bekezdést olvassa. S megvalósul a rend. Barátnőm megjegyezte, a kötött pályás modern metrószerelvényeken nincs metróvezető, a rendszer lépteti állomásról állomásra a szerelvényt. A pedagógus kiküszöbölhető.
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/12/kotott-palya.html
Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook oldal szerkesztőinek közleményeKedves csatlakozók, tisztelt érdeklődők!Oldalunk, indulásának második napján meghaladta a 30 ezres támogatói taglétszámot.Éppen ebből kifolyólag az adminisztrátorok megosztási jogát korlátozta a Facebook*, így pillanatnyilag nem tudunk mindenkihez egyszerre eljutni. A probléma megoldása folyamatban van, bízunk benne, hogy sikerül hamarosan megoldást találni. Az ünnepek csak lassítják a folyamatot, ezért elnézéseteket, megértéseteket, és türelmeteket kérjük. Amint tudunk, jelentkezünk.Az oldal célja kettős. Egyrészt a nagy taglétszámmal szeretnénk nyomást gyakorolni a kormányra, hogy a január 1- hatályos cenzúratörvényt vonja vissza, és garantálja a sajtószabadságot Magyarországon.Másrészt, élni kívánunk az egy helyen összegyűlt embertömegben rejlő lehetőségekkel: helyet kívánunk biztosítani a cenzúra által kiszűrt írásoknak, hang és videó anyagoknak, illetve promóciós lehetőséget kínálunk minden, a demokrácia értékei mellett elkötelezett – pártoktól független – civil kezdeményezés számára. Ezzel megteremtjük a XXI. századi szamizdat alapjait.Lejjebb, a leggyakrabban felmerülő, mások számára is fontos kérdésekre válaszolunk.Mindenkinek nagyon kellemes, békés és boldog ünnepeket kívánunk!az Egymillióan a magyar sajtószabadságért oldal szerkesztőiFacebook, 2010. december 24.
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/12/csatlakozz-amig-meg-lehet.html
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/12/nyilvanos-az-uj-kozoktatasi.html
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/11/tavalyi-ho-suli-udvaran.html
Mert lehet, hogy a felsőoktatási törvény, éppen mert sokan cibálják, kik jó érdekérvényesítők - talán mégis emészthető lesz. De ki szól majd azokért, kik újra pályán kívül kerülnek?http://oktpolcafe.hu/az-uj-kozoktatasi-torveny-koncepcioja-egy-szamizdatrol-3917316/trackbackhttp://www.commmunity.hu/2010/11/22/torvenybe-foglalt-szegregacio/
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/11/s-meg-azt-hittuk-felsooktatasi-tervezet.html
Évekkel ezelőtt már részt vettem e-learning képzésen, készítettem a Prompt munkatársainak aktív segítségével multimédiás tananyagot, s tutori képződés után, pedagógus kollégáknak is segíthettem ennek a világnak a bejárásában. Ez a terület azonban olyan ütemben változik, fejlődik, bővül, hogy a tegnapi ismeretek ma már elégtelenek. S ha már tanulok, természetes hogy ott és azoktól, ahol és akik az első lépésektől vezettek. Nagyon szeretném, ha az én iskolám is használna keretrendszert. Sajnos az elmúlt 10 év nem a sikerről szólt. Bár a testület döntő többsége rendelkezik, valamilyen mélységű informatikai ismerettel, nem épült be a hétköznapjainkba ez a tudás. Sok oka van ennek, egy éppen az én kudarcom, hogy nem sikerült átadnom a tutori képzésen tanultakat. Most azonban ismét megkísérlem. Sokat beszélgetünk mostanában arról, hogy iskolánk nem vonzó, sokan máshová viszik gyermeküket tanulni, eredményeink nem jók, az iskoláról a településen kedvezőtlen a kép. S a mit tegyünk másként, milyen pluszt tudunk adni, ami megfordítja ezt a kedvezőtlen folyamatot kérdésére, egyik válasz, éppen ez a terület lehet. Nem megváltás, de olyan ösvény, amire ráléphetünk. Hogy mennyire lesznek fogadó készek a kollégák és a diákok? Nem tudom (nem merem) megbecsülni sem. De egy próbát megér.
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/11/miert-eppen-az-e-learning.html
Úgy tűnik technikai akadálya nem lesz,hogy legyen a Hevesynek keretrendszere. De hogy mennyire sikerül majd használhatóvá és vonzóvá formálni a közösségünk számára - jó nagy falat - informatikus kollégámnak és nekem.Nahalka István előadása - tehetség -tehetségfejlesztés témábanhttp://pedagogia-online.hu/pedonline01/Ma itt jártam.
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/11/jo-hirek.html
Reményeim szerint itt alant egy frissen készített gondolattérkép jelenik meg.http://www.mindmeister.com/68838154/hajniHát nem egészen így gondoltam, de mára ennyi telt.
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/11/gondolatterkep.html
A tegnapi feladat megoldása. Nem ismertem ezt a kiegészítőt, de azt hiszem ennél okosabb tartalmak közvetítésére is alkalmas lehet.Talán este meg is próbálkozom vele.
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/11/kutyafurdetes.html
"Lázár János azt mondja: „valószínűleg nekem kell a legtöbb különadót fizetnem". Ama törvény értelmében, mely ugyancsak őszerinte a jó erkölcsbe ütközve, úgymond pofátlanul kifizetett közpénzek visszaszerzésére szolgál. Ezek szerint vagy Lázár János vette fel pofátlanul a legnagyobb, jó erkölcsbe ütköző összeget, vagy elkobozza a törvény a tisztességes úton szerzett járandóságokat is, tehát a Lázár által szorgalmazott törvény erkölcstelen. Lázár erkölcseire nézve egy harmadik eset a legkedvezőbb: ha hazudik." Révész Sándor
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/11/nap-inyencsege.html
"Hiller István a Klubrádiónak azt állította, a birtokába került szövegben az áll: „elfogadva az új felsőoktatási törvény koncepcióját, új felsőoktatási törvény előkészítését határozza el a kormány. Majd alatta 2011-es dátummal Orbán Viktor neve szerepel. Készült november 2-án, Jóváhagyta Hoffman Rózsa államtitkár....Közben Pokorni Zoltán is nemtetszését fejezte ki a felsőoktatási törvénymódosítási tervek miatt. A Fidesz vezető oktatáspolitikusa azt mondta, hogy a felsőoktatási törvény koncepciójában nem látják a megújulást és a minőség fejlesztését. Ezért a módosítást kidolgozó államtitkárság vezetőjével, a KDNP-s Hoffmann Rózsával a jövő héten egyeztet majd. Pokorni Zoltán kifogásolta például a pótvizsgaszámok korlátozását és a finanszírozási terveket is. "És ha még nem láttátok : http://index.hu/belfold/2010/11/09/vallalhatatlan_lenne_ha_nem_szolnek/pokorni interjú
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/11/hihetetetlen.html
A most nyilvánossá lett felsőoktatási törvénytervezet - sok más érdekes - rendelkezése mellett, újra megjelent a pedagógus alkalmassági felvételi gondolata. Erről már sokat beszélgettünk:http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=510 Ollé János gondolatai:Ötoldalú virtuális „kerekasztal” a tanárképzésről (is). http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=518 Hanczár Gergely Különös tekintettel az itthoni természettudományos tanárképzésre. "A pedagógusképzés további szabályait és kimeneti követelményeit jogszabály állapítja meg." Majd....
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/11/alkalmassagi-felveteli-pedagogusoknak.html
http://www.ertekter.hu/wp-content/uploads/2010/10/Kooperaciora_neveles_workshop_osszefoglalo.pdfMert van mi fontosabb az eszköznél.
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/11/ertekter.html
Pest megyei általános iskolák honlapjai között böngésztem. 20 település iskolájának honlapjáról keresgéltem adatokat. Csak olyan honlapokat vettem be, ahol októberi frissítést találtam. Választ kerestem a lenti tényezők meglétére: keretrendszer, netikett, linkajánló, pedagógusok e-mail címe, pedagógusok által feltöltött anyagok, emelt informatika oktatás, belső hálózat meglétére való jelzés. Szomorú a kép.A pedagógusok által feltöltött tananyagoknál ( összesen 5 iskola a 20-ból) két iskolában egy-egy munkaközösséghez, illetve három helyen egyetlen pedagógushoz kapcsolhatóak. Doc, ppt anyagok, vagy képgyűjtemények, egy helyen tesztűrlapok. Az emelt informatika oktatás két helyen szerepelt, ezeknél megjelent a netikett is. De ebben a két iskolában nem találtam diákok vagy tanárok által készített anyagokat! Úgy tűnik egy-egy kóbor lélek akad a pedagógusok közül, aki felfedezte ezt az utat a diákjai tanításához. Olyan általános iskola nem volt, ahol lenne keretrendszer. A linkajánlók döntő többsége (9 - 7) 5-nél kevesebb, jellemzően nem a diákok számára használható honlapra mutatott. (Nefmi, KIR) 5 helyen volt a település hivatalos honlapjára navigáló link. Hét iskolában a vizsgált elemek egyike sem jelent meg.
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/11/egy-kis-kutatas.html
http://techline.hu/it_vilag/20100811_netgeneracio_7.aspxEz csak a vége, de érdemes végignyálazni a teljes sorozatot. Én most mindenesetre egy kis éjszakai túrára indulok, a bp-i szakközepek és a mest megyei ált. iskolák honlapjaira. Mit és hogyan segítenek látogatóiknak a világhálón való barangolásban. Eredményekről kedden.
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/10/netgeneracio.html
Ez a blog egy tanfolyami feladat részeként nyílt. Most még nem tudom, mivel telik majd.
http://hamisciprus.blogspot.com/2010/10/indulo.html

