József Attila: Óh szív Nyugodj Fegyverben réved fönn a téli ég, kemény a menny és vándor a vidék, halkul a hó, megáll az elmenõ, lehellete a lobbant keszkenõ. Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon helyezkedik a csontozott uton; kis, száraz nemzet; izgágán szuszog, zuzódik, zizzen, izzad és buzog. De fönn a hegyen ágyat bont a köd, mint egykor melléd: mellé leülök. Bajos szél jaját csendben hallgatom, csak hulló hajam repes vállamon. Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén szerelem szólal, incseleg felém, pirkadó madár, karcsu, koronás, de áttetszõ, mint minden látomás.
Update Sources
